2013. november 23., szombat

a noszogató

Belső "noszogatónk" arra késztet bennünket, hogy a lehető legtöbbet vigyük véghez. Imád feladatlistákat készíteni és úgy érzi, hogy az ő legfontosabb feladata az, hogy mindezt el is végeztesse. Akárcsak a maximalista, nincs tisztában azzal, hogy amit követel, lehetetlen. Nem látja meg az élet más, nem kevésbé fontos részeit, mint amilyen a kikapcsolódás vagy a meghittség. A noszogató megerősítést kap a társadalmunktól, ahol a termelékenységre és a teljesítményre helyezik a hangsúlyt. Ha tudunk belső noszogatónkról és némileg elkülönülünk tőle, életünk gyökeresen megváltozhat.

2013. október 5., szombat

a maximalista szeretetre vágyik

A belső maximalista gyerekkorunk óta ott él bennünk. Abban bízunk, hogy ha el tudunk érni valamilyen magas szintre, szeretetet és megbecsülést kapunk - mindazt, amit nem kaptunk meg gyerekkorunkban. Fogalmazzuk meg magunkban a maximalista céljait, amelyeket nem kevés erőfeszítéssel szeretne megvalósítani. Ezután válasszunk a valósághoz közelebbi, megvalósíthatóbb és helyénvalóbb célokat és mércéket, és tanuljuk meg olyannak szeretni magunkat, amilyenek vagyunk.

2013. szeptember 7., szombat

a maximalista

Sokan úgy véljük, hogy tökélyre kell törekednünk. Ezt egy erős belső hang sugallja nekünk, amelyet úgy nevezünk: maximalista, azaz a tökéletesre törő. A maximalistának az a dolga, hogy hihetetlenül magas mércét állítson fel mindenre, ami ránk vonatkozik: külsőnkre, viselkedésünkre, munkánkra és minden egyébre, ami az életünkhöz kapcsolódik. Maximalista hangunk pozitív irányba vezethet minket, ám olyan magas mércét is felállíthat, amelyet lehetetlen elérni.

2013. augusztus 11., vasárnap

a kedveskedő

A kedveskedő képviseli belső világunknak azt a részét, amely olyan viselkedésre próbál késztetni bennünket, hogy mindenki kedveljen, becsüljön minket, és soha ne okozzunk senkinek szomorúságot. A kedveskedő énünk mesteri fokon tudja kitalálni, mire van szükségük másoknak, és igyekszik meg is adni azt nekik. A kedveskedő mindent a szeretetért és az elismerésért csinál. De sajnos, visszatart bennünket attól, hogy az igazi érzéseinket és gondolatainkat fejezzük ki, ha arra gyanakszik, hogy valaki, aki fontos számunkra, esetleg nem ért egyet velünk vagy szomorú lesz miattunk. Minél jobban megtanuljuk szeretni és becsülni magunkat, annál kevésbé fog aggodalmaskodni a kedveskedő amiatt, hogy mit gondolnak rólunk a többiek.

2013. július 14., vasárnap

a védelmező ellenőr

Alszemélyiségeink nagy része védekezőrendszer. Azért fejlesztettük ki őket, hogy létezni tudjunk a világban. Például a védelmező ellenőrünk egy konzervatív hang, amely igyekszik megvédeni bennünket. Biztonságunk megóvásának érdekében a helyes szabályok követésére és a megfelelő viselkedésre késztet bennünket. Ez az énünk nem hajlandó sem fejlődni, sem megváltozni, mert akkor érzi magát biztonságban, ha a megszokott módon cselekszik. Gyengéden nyugtassuk meg, hogy a változások, amelyeket teszünk, se nem ostobák, se nem veszélyesek.

2013. június 15., szombat

tekintsd éneidet úgy, mint egy testületet

Hogy jobban el tudd képzelni belső éneidet, fordulhatsz egy másik érdekes metaforához is - tekintsd őket egy testületnek. Ha egy testületnek képzeled magad, magyarázatot kaphatsz arra, miért olyan nehéz időnként döntened vagy befejezned egy munkát. Tudjuk, mivel jár az, ha egy döntést testületileg hoznak meg. A testület tagjai mind-mind mást akarnak, így gyakran nehezen vagy egyáltalán nem születik eredmény. Ha megismered belső testületed tagjait és hagyod őket világosan kifejezni magukat, akkor te mint tudatos ember képes leszel magad dönteni, és nem engeded meg egyik énednek sem, hogy egy adott pillanatban átvegye az irányítást.

2013. május 26., vasárnap

tekintsd éneidet úgy, mint egy családot

Belső éneid megismerésének egyik módja, hogy egyfajta belső családodnak tekinted őket. Mint a legtöbb családban, itt is vannak nézeteltérések, de van rengeteg szeretet is. Engedd, hogy belső családod minden egyes tagja eljátssza a szerepét, megnyilvánuljon és megbecsülést kapjon azért a szerepért, amelyet a családban játszik. Ennek eredményeképpen a családban belső harmónia alakul ki.

2013. május 1., szerda

mindegyik énem ajándékot tartogat számomra

Minden egyes belső jellemvonásnak helye van az életünkben és mindegyik valamilyen ajándékot tartogat számunkra. Nincs olyan részünk, amely alapvetően rossz. Ha azzal az alszemélyiséggel azonosulsz, amely adni szeret másoknak, könnyen megtagadhatod önző énedet, mert rossznak hiszed. Viszont az önző éned nélkül könnyen válhatsz önfeláldozó mártírrá, vagy olyasvalakivé, aki csak másokkal törődik, de önmagával nem. Ha teret engedsz annak az énednek, amely odafigyel belső szükségleteidre, attól még nem válsz önző emberré. Ez az éned segít neked céljaid megvalósításának a felelősségét vállalni, s így megteremteni számodra az egyensúlyt. Ismerjük meg, fogadjuk el és szeressük valamennyi aspektusunkat, hogy értékelni és használni tudjuk minden egyes ajándékukat.

2013. április 7., vasárnap

mindegyik hangod fontos

Lehet, hogy eleinte nehezen fogadjuk el egyik vagy másik belső énünket. Például kiderülhet, hogy van bennünk egy dühös hang is, s ettől zavarba jövünk. A hang pedig egyre dühösebbé válik, mert évek óta elnyomtuk, és megpróbáltunk úgy tenni, mintha nem is létezne. Sohasem hallgattuk meg, így esélye sem volt, hogy tudomásunkra hozza az érzelmeit. Itt az ideje, hogy keresni kezdjük azokat a biztonságos, megnyugtató és helyes eszközöket, amelyek segítségével megtapasztalhatjuk és kiélhetjük a haragunkat. A harag felszíne alatt egy öntudatos ént találunk, amely igyekszik gondoskodni rólunk. Kiáll értünk, határokat szab és követeli, amire szükségünk van. Fontos hang ez, feltétlenül életünk részét kell képeznie.

2013. március 10., vasárnap

tiszteld az összes énedet

A bennünk lakozó valamennyi ember, a különféle éneink mind lényeges részünket képezik. Nagyon fontos, hogy mindegyiket megismerjük és tiszteljük. Ezek alkotják személyiségünknek egy-egy aspektusát, meg kell tanulnunk felfedezni, megismerni, tisztelni és megbecsülni őket. Ha megismerjük és teret engedünk a bennünk lévő összes alszemélyiségnek, kiegyensúlyozottá válunk. Egy polaritásnak nem csupán az egyik oldalával kell azonosulnunk. Az a legideálisabb, ha igyekszünk feltárni polaritásaink mindkét oldalát, hogy képesek legyünk éppen a megfelelő pillanatban előtérbe hozni a különböző éneinket.

2013. február 17., vasárnap

egyensúly

Amint egyre inkább tudatában leszel elemi éneidnek, már nem azonosulsz velük gondolkozás nélkül. Észreveszed, hogy egyre jobban kezdesz megnyílni megtagadott éneid előtt. A többi éned is előjön, hogy nagyobb teret kapjon az életedben. Egyszer csak észreveszed, hogy életed minden aspektusa fokozatosan egyensúlyba kerül, amint hagyod, hogy a folyamat a maga természetes útján menjen végbe.

2013. január 26., szombat

elemi éneink és megtagadott éneink

Eddigi életünk során elválaszthatatlanul azonosultunk bizonyos alszemélyiségeinkkel. Öntudatlanul hagyjuk, hogy irányítsák életünket és döntsenek helyettünk. Ezeket nevezzük elemi éneknek. A velük ellentétes alszemélyiségek gyakran elfojtottak vagy fejletlenek. Ezeket nevezzük megtagadott éneknek. Például lehetséges, hogy elemi éneid szervezettek, rendszeretők és előrelátóak. Megtagadott éneid ezzel szemben lehetnek kreatívak, kaotikusak és spontának. (Vagy pont fordítva). Lehet, hogy elemi éneid háttérben vannak és pihennek, míg megtagadott éneid előretörőek és céltudatosak. (Vagy éppen fordítva). Elemi éneid lehetnek komolyak és felelősségteljesek, míg megtagadott éneid játékosak és gondtalanok.

2013. január 5., szombat

minden énnek önálló célja van

Minden egyes alszemélyiségünknek önálló igény- és vágyrendszere van, saját szempontja és véleménye. Ezek gyakran szöges ellentétben vannak egymással. Például egyik énünk azt hiszi, hogy a legfontosabb a kemény munka és a siker. Ha ez az énünk nem tudatosan irányítja a lényünket, állandóan dolgozunk. Az ezzel ellentétes énünk viszont nem kíván mást, mint pihenni, kikapcsolódni, ellógni az időt és élvezni az életet. Mindkét hangunk fontos, mindkettőnek megvan az értéke az életünkben. Az a feladatunk, hogy megtaláljuk a kettő közötti helyes egyensúlyt.