2010. február 25., csütörtök

Az élet sohasem sugallja azt, hogy valami baj van velünk


A világegyetem mindig igyekszik megmutatni nekünk, hogy miként lehetünk többek annál, mint amik vagyunk. A fájdalmas leckék, amelyeket megélünk, elkerülhetetlenül azt bizonyítják, hogy nem bízunk önmagunkban, vagy azt, hogy nem szeretjük magunkat, vagy azt, hogy nem fejezzük ki őszintén magunkat és nem bánunk önmagunkkal méltó módon. Valamiért nem becsüljük eléggé az önmagunkkal meglévő kapcsolat értékét. A világegyetem megmutatja nekünk, miként juttathatjuk kifejezésre az erőnket, az igazságunkat, a kreativitásunkat, hogyan szerethetjük önmagunkat és hogyan bízhatunk önmagunkban még jobban.

2010. február 3., szerda

az üzenetek mind itt vannak körülöttünk


A világegyetemből érkező üzenetek rendkívüli utakon érkeznek hozzánk. Egészen hétköznapi és nagyon különleges dolgok is történhetnek, hogy megmutassák neked azt, amit a lelked próbál közvetíteni neked. Talán el kellene engedned valamit a racionális beállítottságodból, mert akkor megszülethet benned az a gondolat, hogy létezik egy felsőbb erő, amely jól tudja, mit miért csinál és próbál érintkezésbe lépni veled. Azonban, ha megnyílsz és elfogadod annak gondolatát, hogy egy felsőbb erő próbál vezetni téged, üzenetek fognak érkezni intuíciódon, álmaidon keresztül pusztán onnan, hogy figyeled életed eseményeit.